VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


HAUBNER Máté
( Veszprém, 1794. szeptember 19. - Sopron, 1880. szeptember 12. )

ev. püspök

Veszprémben kezdte tanulmányait, majd Győrben és Sopronban folytatta, egy esztendei nevelősködés után pedig a jénai egyetemen fejezte be. Evangélikus szuperintendens, 1829-től győri lelkész, 1846. október 6-ától a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke. 1848 decemberében lelkes körlevélben fejezte ki rokonszenvét a forradalmi változások iránt, ezért várfogságra ítélték. Húsz hónapig a kufsteini várbörtönben raboskodott, kiszabadulása után egy ideig Sopronban élt. Közben a püspöki feladatai ellátása akadályokba ütközött. 1860-ban visszakapta szuperintendensi méltóságát. 1866-ban lemondott. Síkraszállt a két protestáns egyház közeledéséért, sőt egyesítéséért. A veszprémi evangélikus templom falán 1894-ben emléktáblát állított szülővárosának gyülekezete. A soproni Evangélikus temetőben nyugszik.
  M.: Részvételre buzdítás egy magyar egyházi és oskolai Journálra.. Győr, 1832. – A keresztyén vallástan vezérfonala protestáns növendékek számára, az unió utat egyengetve. Pozsony, 1843. – A protestáns keresztyének lelki szabadsága. Pozsony, 1843.
  I.: Haubner Máté dunántúli evangélikus szuperintendens emléke. Sopron, 1881. – PAYR Sándor: Adatok Haubner püspök életéhez. = Harangszó, 1935. 27–33. sz. – SELMECZI János: Az igazság szent ügyéért. = EÉ., 1994. márc. 20. – TERRAY Barnabás: Egy márciusi hazafira emlékezve. ~ püspök körlevele. = N., 1990. márc. 15. – SZABÓ Géza: ~ emlékezete. = VpSz., 1995. 1. sz. – GyÉL – Szinnyei. IV. köt. – ÚMÉL III. köt. – Zoványi.